Tisztelt Szülők, Érdeklődők!
A matematika tantárgyat különböző módon sajátíthatják el iskolánk felső tagozatos tanulói. A heti alapóraszám négy óra.
Negyedik osztály végén a két tanítási nyelvű és a német emelt szintű osztályok kivételével a szülők választhatnak, hogy gyermekük emelt szinten vagy az általános tantervi követelményeknek szintjén tanulja-e tovább a tárgyat. A szülői kérések mellett figyelembe vesszük a gyermek tantárgyi jegyeit, valamint az év végi felmérő eredményét. Ha ezek arról tanúskodnak, hogy jó illetve jeles eredménnyel büszkélkedhet tanulónk, akkor joggal számíthat arra, hogy bekerül az emelt szintű csoportba. A csoport indításához minimum 12 fő szükséges.
Az emelt szintet választók ötödik évfolyamon megegyező óraszámban haladnak osztálytársaikkal.
Hatodiktól megkezdik a Matematikai gondolkodás nevű új tantárgy tanulását heti egy órában. A tárgy fő feladata a tanórai anyaghoz kapcsolódó ismeretek elmélyítése, gondolkodtató feladatok, verseny-, illetve felvételi feladatok megoldása. Ezt a tárgyat az emelt szintű csoport az általános iskola befejezéséig tanulhatja iskolánkban.
Minden osztályban egységes témazáró dolgozatokat íratunk. Ez lehetővé teszi a különböző osztályokba járó gyerekek teljesítményének összemérését, valamint az emelt szintű és alapszintű csoport eredményének összehasonlítását.
Egy tankönyvcsaládból tanítunk minden osztályban. A Matematikai gondolkodás órák követelményeinek teljesítését külön értékeljük. A tantárgyból kapott osztályzat a bizonyítványban is szerepel, de a tanulmányi átlagba nem számítjuk be.
Félévkor csoportváltás csak a szaktanár javaslatára, különösen indokolt esetben történhet.
A csoportok év végén, a teljesítéstől függően átjárhatóak. Ez azt jelenti, ha a gyermek az alapszintű csoportban legalább jó eredményt ért el, akkor a szaktanár javaslatára, a szülő egyetértésével átmehet az emelt szintű csoportba. Természetesen ez fordítva is igaz. Ha az emelt szinten a tanuló tanév végi eredménye Matematikából vagy Matematikai gondolkodásból gyengébb mint négyes, akkor értesítjük a szülőt, hogy gyermeke a következő tanévben az osztály alapszintű csoportjában folytatja tovább tanulmányait.
Matematikai gondolkodás esetén ekkor nem kerül be a bizonyítványba a gyengébb minősítés, a tanuló nem kap osztályzatot, csak ezt a bejegyzést: részt vett.
Kiemelt szerepet játszik iskolánkban a tehetséggondozás. Szokatlanul népszerűek a matematika versenyek is. Néhány a jelentősebbek közül: Kempelen, Varga Tamás, Zrínyi Ilona, Kenguru
Évről évre jól szerepelnek tanulóink a felvételi vizsgákon, ezt támogatja iskolánk nyolcadik év elejétől a felvételi időszak kezdetéig szervezett matematika előkészítővel.
Kiemelt feladatunk tanulóink felkészítése az országos kompetenciamérésre, melyen az elmúlt években az átlag felett teljesítettek.
Ács Sándor